Horgászizmus avagy az Angler-kór

A legtöbbeket gyermekkorban ragadja el ez a szörnyű kór. Nincs ellenszer és egy életre szól. Brit tudósok azt vették észre, hogy azok az emberek később is könnyen megfertőződnek, akik eleve gyengék és hajlamosak az izmusok, szenvedélybetegségek alanyává válni. Ez nem igaz! Komoly tiszteletnek örvendő emberek is áldozatául esnek. Nincs kivétel! 


Az agyat támadja meg, nagyon okosan és így az egész embert tudja irányítani. Ha egy ideig nem táplálod, egész egyszerűen egy zombi szerű lénnyé válsz: nem tudsz odafigyelni semmire, sem munkában, sem pedig otthon. Mindennemű dolgodat úgy végzed el, hogy közben az arckifejezésed egy erősen katatón ember ábrázatát tükrözi. Ezt a jelenséget a körülötted élők nem értik. Magad is csak akkor szembesülsz vele igazán, amikor egy sorstársaddal kerülsz szembe. Mikor meglátjátok egymás szemében ezt a mély szomorúságot és azon túl valahol biccentetek egyet egymásnak (igen, tudom) majd szótlanul tovább álltok. Persze, beszélgetnétek legszívesebben, az előző élményekről és hogy mikor mehettek legközelebb, de ezt a körülöttetek lévő hozzátartozók miatt nem teszitek, mert egész egyszerűen már nem lehet, mikor mindig ezt hallgatják! Már nem értenék meg és hülyének néznének... pedig ez egy komoly baj. Ezzel nem szabad viccelni! Kapcsolatok mennek rá, egész emberi sorsok.


Mint mondtam, ellenszer nincs. Táplálni azt lehet, de mindig többet akar.
Egy egész életen át űzöd a tökéletes pillanatot, a tökéletes példányt. Vannak percek, amikor csillapodni látszik az érzés, mert sikerült valami a te elképzelésed szerint és vannak pillanatok, amikor azt érzed, most vagy hozzá a legközelebb! Ezek csodálatosak és van hogy napokig, vagy akár !hetekig! nem keresed az újabb kalandot és nyugodt vagy így is. De végül újra indul minden előröl! 
A képlet

Kedves kívülálló, aki most ezt olvasod. Ha mostanra biztos vagy benne, hogy ez a lehangoló dolog az egyik legszörnyűbb betegség a világon, akkor bizony tévedsz. Ráadásul, még egyszer Te is lehetsz áldozat! Sőt! Mint látod igen sok a párhuzam e között és a nagybötűs Szerelem között, ami maga is hasonló tüneteket mutat, csak sokkal erősebb és fájóbb! Az alól pedig senki sem bújhat el!

Azt tehát ne akard, hogy nyers tényekkel leírjam miért szép ez. Nem tudom elmondani milyen érzés ha emelkedik egy kapásjelző; ha eltűnik az úszó; pendül a zsinór a kezedben és rezzen a botvég... egy buffanás a vízen, amire a fejed odakapod, önkénytelenül is... egy újra szabad hal utolsó farokcsapását látni, ahogy elúszva tovább áll és lassan eltűnik a víz alatt... ne akard, mert nem tudom.
Sokan állítják, hogy ilyenkor szimbiózisba kerülnek a természettel és ez az, ami megfizethetetlen. A csend, nyugalom és a környezet mindennél többet ér, mondják.
Nem kell magyarázni mi ez, mert nem ezért fogtam bele. 
Mostanában nem voltam jól és a tervezett kalandomat el kellett halasztanom későbbre: belázasodtam a napokban, ki tudja mitől? A szabadságnak, amit kivettem, így már ez lassan elvette az egyharmadát. Nem vagyok vidám, hogy a szobámban a négy fal közé kényszerültem eddig.

...miközben ezeket a sorokat írom néha kinézek az ablakon és látom, hogy egyre inkább tűz a nap. Emberek jönnek mennek néha... aztán egy 4 éves forma kisgyerek szalad a kezében egy horgászbottal, rá egy-két másodpercre pedig az apja ROHAN utána egy jóval nagyobb bottal a kezében... biztos a patakhoz mennek... más nem is volt náluk... mindketten nevettek...


Kell ezt magyarázni?
Na, mentem HORGÁSZNI! 


Képek forrása: Web

Harcsák a ringben!

Ha a harcsákra gondolok, persze, hogy őrájuk is a pergetés vagy a legyezés szemüvegén keresztül tudok nézni. Bár még nem tudtam igazán utánuk menni soha ezekkel a módszerekkel és véletlenül sem akadok beléjük, mint mások. 
Ede barátom egyszer-kétszer egy évben meglátogat egy éjszakára, harcsás botjaival. Idén megkértem, hogy most pakoljon nekem is össze egy szerkót...


A szörny!
Persze tudom, hogy pergetve kéne nekimennem a témának, mert igazán én is arra vágyom, mint mindenki, de a körülmények és a felszerelésem sem elegendő ehhez százszázalákosan. Igazából most csak egy hosszú bajszost akartam a kezemben tartani!
Ede elmagyarázza a pontos tudnivalókat, érdekességeket ismétlésképpen, amit mindig jó hallgatni és látni, hogy mennyire lelkesen szereti ezeket a gyönyörű élőlényeket. És mint mindig, most is ezzel zárja az oktatást: "Hidd el, egyszer te sem fogsz akarni mást, csak őket!"
Előkészületek kényelmesen.
Gyerekkoromban már találkoztam néhány két kilós példánnyal a patakban és azokat egytől-egyig átvittük az Erőmű-tóba... akkor még ez nem volt tiltott (nem mintha baj lenne, hogy betiltották, már csak a betegségek miatt sem). Aztán később még fogtam kisebbeket úgy 6 kilóig és mindig is lenyűgöztek ezek az óriássá növő, márványos csodák, de soha nem csábultam el teljesen. A magyarázat pedig igen egyszerű és ezt mondom mindig Edének is: "Nincs hozzájuk fenekem!" Annyit kell várni egy-egy élményre, hogy elképzelhetetlen tartom, hogy addig üljek, mikor ott a sok egyéb hal. Naaaaa, neeeeem!

Csak várni kell... de azt sokat!
Az első jelentkező már 10 órakor levette a kis sportkárászt, ami annyira verte a víz tetejét, hogy igen rendesen idegesíthette. Ráadásul mindez a nekem szánt boton történt! Miután bevágtam - amit szokatlanul, úgy kellett megtennem, mintha Mike Tysont kéne leterítenem, úgy hogy többet ne kelljen fel -, szomorúan vettem tudomásul, hogy ez a hari meglépett... aztán a parttól már csak húsz méterre lehetett a cumó, amikor újra lerántotta a kezemet és valóban elment! Jött végig felém? A kis ravasz!
Dóri, snecis süllőzést választott inkább. Egyszer csak elég egyértelmű kapással szembesült, mert a közepesre állított fék miatt majdnem levette valami a botot a helyérő. Még szerencse hogy bátyám éppen ott állt és elkapta, majd átadta Dórinak. Csak néztünk: harcsa!

Egy 4-eske a sneiderre.
Megvan hát az első, igaz, erre nem számítottunk!
Nem hittem a szememnek mikor újracsalizás után egy fél órával megint elindul valami a kárászommal! Ismételten egy óriási jobb egyenessel köszöntem be, amit - gyakorlatlanságom miatt - egy visszaütés követett és úgy tökön vágott, hogy azt még Nagy "Csonttörő" János is megirigyelte volna! Nem elég tehát, hogy sovány vagyok vágtában, meg gyenge is, az egyéb kehéim miatt egy ilyen harchoz, még le is sérültem. Így igen lassan és nagyon lihegve fárasztottam... de meglett!
Kölök.
Kérdezzétek már meg, hogy kellett e innom egy pálinkát ezek után?

Miután abszolváltam a ma estére szánt kalandomat és Tibi atya is büszke lett volna rám, újracsaliztunk és szusszanni se tudtam: jött a következő!
Csak a gyerekek, de nekem ők is megfelelnek! 5 kilós.
"Visszamennyéééé, bá**ki!"
Kettő óra után aztán Edének is beköszönt a várva várt barátai egyike!
Egy 6.20-as márványos lett a vége.
See you later.
...vagy várj, lehet, hogy nem találkozhatunk már... ...de a vízben a helyed.
Egy éjjel 5 kapás, 4 bajuszos! - Ede szerint ez igen jó. Igen, visszament mindegyik még ha talán jövő évtől nem is lehet itt többet horgászni, akkor is!

Apu is serénykedett ezekben a napokban. Olyannyira, hogy az eddigi legnagyobb is megérkezett neki!
megint egy 5-ös forma.
Van öröm, ez a tóból idén a legjobb! 10+
El van eresztve a tó elég egyértelműen velük és most hogy kijöttek az ívásról, éhesek is. Bár azokra lennék igazán kíváncsi, amik 11 éves koromban, - mikor beraktunk egy 20 db-ot - olyan 2 kilósak lehettek... és igen, pergetve vagyok kíváncsi!
Pár nap múlva ezek az óriások lebegtek a szemem előtt, mikor nekiláttam pergetni, még nappali fénynél. Beköszönt néhány "egyéb" látogató!
Gyönyörű sötét színe volt!
Egyel világosabb.
Közben nagybátyám is megjelent egy fekusszal a parton!

Örömsügér!
Nekem is volt néhány lekövetésem, de azok a feketék csak az orrukkal böködték a gumit, valószínűleg megláttak. Mikor besötétedett nekiláttam a komoly dolgoknak. Próbáltam... mindent.

A harcsákat most is a helyükön hagytam, de csak egy darabig...

A nulladik dobás

Hány dobás kell ahhoz, hogy fogj egy jó süllőt? Hány kell ahhoz, hogy a kezedben tartsd életed krokodilját? Mennyiből van meg a balin, amiről biztosan tudod, hogy már ott vár a nád mellett a hajnali Balatonon? ...és életed harcsája? Nos, amíg a válasz az egyiknél 1, a másiknál 100000! ...de várjunk csak... valakiket kihagytam... igen, van akikhez 0 dobás szükségeltetik!

A sügérfélék, azok között is a csapósügérek előszeretettel bújnak meg stégek, csónakok alatt. Így egyszerűen csak leengedve a csalit, mártogatva, cincálva azt, meg lehet őket fogni. De olykor a csuka is ott les... vagy akár valami más...

Ez volt az egyik fő oka, hogy a gyors "light" botomat megvettem, meg persze az, hogy Tomi megfertőzött a domolykókkal! Ha pedig egyszer olyan vizeken járok, ahol nem tudok majd legyezni rájuk, akkor ez az apró bot éppen jó lesz.

...na ezt hagytam most otthon a nagy kapkodásban, merthogy "csak egy órára" ugrottam le a tóhoz (lakásfelújításban két festés között, ami jól látszik a képeken majd).  A multis szerkót viszont - aminek a szállítási hossza kétszer akkora, mivel egybe bot -, valamiért betűztem a kocsiba. Így most azzal néztem át a csónakok alatti pályát.

Mivel nem kellett dobnom, így ez is "megtette". 3 grammos jigen kínáltam fel a rák gumit, a jobb csapó reményében. Próbálgatom már egy ideje, de még mindig csak nagyon kicsik kapkodnak utána... sajnos abba a szájba ez nem fér be.
Rákocska
De hol lehetnek a jók? Vannak, ez biztos. Évek óta szép itt a sügér állomány, egy kettőnek csak meg kellett volna nőni!? Ilyenkor kéne az a bizonyos rutinos szem és kéz, hogy legyen eredmény is. Ahogy ezen mélázok - megint, mint általában -, egy sötét árny úszik el a műcsalim előtt... a szívem kettőt kihagy... csak nem egy csuka? Elővigyázatosságból egy jó vastag fluoro karbon előkét használok, erre az esetre. Az árny megfordul és jól látom, hogy a csalit lesi! Most már a szívem átvált erős kalapálásba! Két aprót mozdítok felfelé a rákocskán, hátha kíváncsibbá tudom tenni ezzel. Ekkor egy villanás és letörli a kezemből a botot! Ez a tizedmásodpercnyi idő is elég volt ahhoz, hogy letisztuljon bennem kivel is van dolgom!? Egy fekete! Tudom, hogy van benne még öt-hat darab nagyobb és bátyám itt két éve megfogott egy két kiló feletti példányt. Mivel egy területen maradnak a legtöbbször, így lehet, hogy megint vele találkoztam? Nem tudom, de a tó egyik nagy örege lehet, mert úgy küzd, hogy csak kapkodom a fejem! Van vagy másfél méterem az egész mutatványra, ezért most elképzelhetetlennek tartom, hogy én nyerem a csatát. Rendre centikkel kerül el minden akadályt és már izzadság cseppek gördülnek le a homlokomról, amikor újra és újra lerántja a botspiccet a csónakok alá. Mintha egy pillanatra elfáradt volna, ekkor gyorsan lehajolok és az első szájnyitásba belenyúlva, kiveszem a vízből! Megvagy!
Ekkora területem volt.
Sietek, ahogy csak tudok a fotózkodással, mert annyira féltem. Így a nagy izgatottságomban nem mértem le életem egyik legszebb halát és a méreteit sem tudom... de az igazság az, hogy nem bánom. Ezek a képek elegendőek a szép emlékhez.
Van hely abban a szájban... így úgy tűnik mintha az egész fejemnek is lenne! :)

"Viszlát...
...és kösz a halakat!"
Elképesztő érzés volt végre egy ilyen halat a kezemben tartani! A horgász általában megkapja otthon, hogy miért kellett megint lemenni most is 1-2 órára... hát az ilyen pillanatokért, mert a sok közül csak néhányszor van ilyen az életben, amikor az időjárás, a környezet és a halak is legszebb formájukat mutatják egyszerre! 
Amikor minden összeáll. Isten keze!
Van utánpótlása a fekáknak is. Tavaly fogtam csontival egy pár centist és idén már láttam a vörösszárnyúakkal együtt bandázni (még együtt) több 15 centi körüli példányt. 
Sajnos a feketét nem sikerült lekapnom, csak ezt a naphalat, ahogy elvegyülni próbál. Pedig zorall látvány volt kétszer akkorán, köztük! :)
A pergetés számomra egy nehéz és érdekes műfaj. Éppen ezért nem tudom abbahagyni, pedig minden mással eredményesebb vagyok. Bár néha ezt is túlmisztifikáltnak érzem és azt hiszem, hogy túl sok pénzt szánunk/szánok rá, ahhoz képest, hogy igazából először jól meg kéne tanulni a technikáját. Amíg egyesek pontosan tudják például Dunán, hogy hova, mit, mikor és hogyan kell felkínálni, ahhoz hogy megfogják akár elsőre azt a süllőt, amire te egész életedben vágysz, addig vagyunk mi halandók, akik úgy érezzük, egész életünkben csak egerészünk.
Vass Csaba egy impozáns fogassal!
Molnár Tomi, az ottani Duna szakasz legkomolyabb pergetett harijával!
Erről-arról megkérdezem néha az ügyes ismerőseimet, mégis hogyan kéne ezt mívelni, és általában azt a választ kapom, hogy jól csinálom, csak dobáljak amíg bírja a karom és nem mellesleg úgy húzzam, hogy higgyek is benne, hogy ott van az a hal! 

Azzal szoktam cukkolni bátyámat, minden egyes betlis közös pergetésünk után, hogy valamit még mindig nem tudunk, amire valószínűleg magunktól nem jövünk rá! Persze ilyenkor rám förmed, hogy ez így nem igaz és talán el kéne menni olyan helyre is, ahol van több ragadozó hal, mint mondjuk 20 darab, öt hektáron.
Mondjuk ebben van valami... meg a rutin, meg az évek.

Készülünk az Ipolyra meg a Gaja patakra (első sorban műléggyel, ahol lehet) egy domizásra; a Dunára szinte mindenre és mondjuk Délegyháza sem lenne még teljesen elérhetetlen. Nagyjából már dobni is megtanultam a multival (bár lehet, hogy néhány casting-horgász még mindig a hasát fogná ha látna) de talán ott, ahol tudom, hogy vannak, szívesebben dobom a tizenkétmillónégyszázhetvenkétezerötszázhuszonhatodikat.