Örökké köszönő amurok

1-2 óra match-csezés belefér, ha szerencsés az ember és közel a tó. Néha még akkor is, ha sűrű a hétvégi tennivaló. Az Erőműn, a torony melletti részen nem kell messzire dobni, ha azt akarjuk hogy egy törésen, kemény talajon horgásszunk. Tavaly sokat jártunk ide a fa mellé, de mióta van csónakkikötő, kicsit messzebb kell ülnünk. Az amurok kedvelik ezt a terepet ilyenkor. Sajnos pontyokból nemhogy jót, de még egy másfelest is nehéz megfogni... na, nem mintha nem jönne, de annyi a kagyló, hogy olyan érzése van az embernek, mintha egy erdőnyi zsilett pengén pecázna! Ja, tízből egy potyka jön ki! Legtöbbször - ha szél is van - már akkor elvágja a főzsinórt félúton, amikor bevágsz... aztán nézel, mint a luki-nyúl!

Az amur ilyen szempontból szerencsés: a legtöbb már a bevágás után feldobja magát és fent húz. Így másfeles vízben a tíz felettieket sem gond kiparírozni a helyükről... még match-csel sem! 20-as főzsinór, 18-as előke és 16-os horog, mégis kijön, szinte mindig!

A kisebb horog is jól akad

Igaz, közben vagy harmincszor lehúz egy jó nagy adag zsinórt, de megéri kifárasztani, mert ugyan van, hogy első-másodikra is meg lehet meríteni, de nem szabad! Akkor a parton őrül meg!
Nem nagyon bolondultak meg a torpedók most hétvégén, de azért két egyformát sikerült mindkettőnknek elkapni. Az enyém annyira megindult bevágáskor, hogy amikor a bothoz nyúltam, véletlenül hozzáért az ujjam a süvítő damilhoz és szépen megégette! Ilyenkor bánom nagyon, hogy nincs egy használható kamerám, amivel izgalmas fárasztásokat és egyéb érdekességeket megörökíthetnék... hát, majd csak lesz! A videót úgy is könnyebben fogadja mindenki, mint azt, hogy egy hosszabb írást olvasson. Ez van.

Na, de visszatérve: ennyi fékhasználatot nem bír a zsinór és szörnyen összetekeredik. Utána muszáj rászánni egy fél órát a karbantartására. Ezt mindenki másképp csinálja. Ha érdekel valakit, szívesen leírom, én mit szoktam tenni, a lepörgés ellen. És szívesen fogadom mások módszerét is!

Ő jött elsőnek

Jól dolgoztál, mehetsz!

Kivételesen, én is találtam egyet!

Szóval mosolygós esténk lett és azt is megállapítottuk végleg, hogy az amurok szeretnek elköszönni: biztos, hogy visszaengedéskor, köszönés gyanánt, még lefröcsköl! Még egyszer sem úsztuk meg szárazon... de ez legyen a legnagyobb baj. Dóri szerint, ez a búcsú ajándék. Nemrégiben az egyik ilyen 7 körüli, visszaengedés után, úgy 30 méterre a parttól feljött és fejjel lefelé állva - úgy hogy csak a farka volt kint -, integetett! Nem volt időm lefényképezni, mert rögtön a segítségére siettünk csónakkal, hátha nagyobb baja van. Aztán, mikor a közvetlen közelébe értünk nyúltam felé, hogy először is irányba állítom és olyat csapott, hogy telibe vágott mindkettőnket, úgy 3 liter vízzel... azóta nem láttuk. DE KERESSÜK!!!

Ugyanaz a szív!

A hétvégén, az Erőmű-tónál jártunk egy kicsit pihenni. Mivel valóban pihenni szerettem volna, inkább a nyugis bojlizást választottam horgászatnak. Nem szeretek bojlizni, egy matches úszózást ezerszer többre tartok, persze a jó hal reménye mindenkit vonz, még engem is. Viszont az utóbbi években, azt vettem észre, hogy ez valami trend lett, hogy mindenki ezzel a horgászattal ismerkedik meg először, anélkül, hogy tudná, mi is zajlik körülötte a parton. Tisztelet a kivételnek! 

Majdnem hogy csak úgy néz ki kívülről, mintha a horgászat ebben az értelemben, csak pénz kérdése volna. Vannak, akik ezzel kapcsolatban sokkal szigorúbban és szinte már lenézően beszélnek a bojlizásról, néhol sznobságnak is tartva az egészet. Na, azért talán az a véglet is túlzás, mert amiért mégis szimpatikus, ha valaki ezzel kezd, az a Catch&Release fogalmának gyakorlása, az első perctől! És hogy miért érdemes visszaengedni a szép halat? 

Mint mondtam, pihenni szerettem volna, ehhez képest órákig szerelgettem az előkéket és előtte két nappal már elkezdtem etetni a helyet. Nem is olyan rég még saját bojlit is csináltunk Dorisszal. Öt kilót akartam és olyan jól kiszámoltam minden hozzávalót, hogy a végén tizenegy kiló lett... gőzölés, szárítás, fagyasztás: 3 napig csináltuk! Aztán leadcore-t varrtam, új damilt csévéltem és még sok apróságot. Na, ennyit a "nyugis" bojlizásról. 

Éjjeli bevetésen

Amikor tud Dóri is beszáll szerelésbe. Megkértem, hogy kössön nekem egy nagyon apró véghurkot az egyik előkére. Erre visszaad egy olyan aprót, amit szabad szemmel nem lehet igazán látni... jó-jó tényleg azt mondtam, hogy nagyon aprót, DE HÁT EZ MI? 

"Apró" hurok

Mindent megcsinálunk Apunak is, hogy ő is friss cuccal vághasson neki a hétvégi pontyoknak. Mindjárt elsőre, a saját golyó, egy 8,5 kg-ost hozott Faternak, péntek délután. Dórival nézegettük ezt a halat - akit rögtön el is neveztünk Dagi Dög-nek - és arról beszélgettünk, hogy színre-szagra úgy néz ki, mint az a ponty, amit ő két hete fogott! És bár a súlyuk is megegyezik, nincs jó képünk róla, így nem tudjuk megállapítani...

Hókuszpók nem fog mindig mellé! :)

Dagi Dög szabad

Vajon ő az vagy csak kísértetiesen hasonlít?

Utána folyamatosan jöttek a jobb pontyok és estére már madarat lehetett volna fogatni Apuval, (úgy tűnt a pontyok már kifogynak a tóból) olyan boldog lett!

Éjjel alig vártam, hogy végre az én jelzőm is megszólaljon, ez pedig éppen éjfélkor következett be. Utána mentünk csónakkal és negyedórás fárasztás után egy gyönyörű tövest merített nekem az Egyetlenem. Már nagyon szerettem volna újra tíz feletti pontyot, főleg az Erőműből! Úgy festett, ez a kívánságom most teljesült. 10,10 kg mutatott a mérleg és én teljesen elégedetten engedtem útjára ezt a szép halat. Sokszor elgondolkodom ilyenkor azon, hogy vajon mennyi idő alatt múlik el egy halnak a sokkélménye és azután mennyi idő telik el, mire újra eszik. Egy biztos: másnak is örömet fog okozni és ez a lényeg!

Szombaton hiába vártuk a még nagyobb halat, nem jött. Illetve jött valami erős hal Dórinak, de fárasztás közben lefordult. Meg kell említenem, hogy azon az éjjelen az iszaposabb részeken - ahol mi horgásztunk kb. 40 centis iszap van - nem ettek. Viszont Csabika a gáton, kemény talajon, este is eredményes volt és éjjel is: három darab 8-as körüli amurt ejtett el Float botjával, gyors egymás utániban, majd éjjel egy 11 kg-ost, ananászos bojlival és nem mellesleg pergetett egy 12-es harit is, alkonyat után... ő még eddig nem tartott meg halat soha. Sporthorgász. Azok között is az egyik legügyesebb, akivel találkoztam!

Vasárnap, mielőtt indultunk haza, még úszóztunk egyet, de a kukoricát se nagyon kérték. Valami történhetett, mert mindenhonnan azt halottam, hogy megálltak a kapások, de azért Dóri így is kiügyeskedet egy 3,5-est a tuskók közül! Délutánra majdnem összepakoltunk mindent. Dóri matchezés közben 2-3 ponty után fogott egy hosszúszárnyú kárászt, amit már megharaptak egyszer:

Aztán akaszt egy olyan halat, ami rögtön feldobja magát a víz tetejére és csap egyet: amur! Szépen ciripel az új orsója és elég hamar merítem neki ezt a 6,5 kg-os amur-pajtit, ahogyan ő hívja őket! 

Az én kis amurvadászom!

Valamiféle horgász-Murphy törvény az, hogy mindig mielőtt hazaindulsz, tuti, hogy jön egy hal, amitől újra vizes lesz a már száraz merítőháló, hogy azt kelljen szagolnod hazáig!

Otthon kapunk egy hívást Fatertól, hogy fogott egy szép halat: 10,05 kg-osnak mérte! Leszaladtam és lefényképeztem neki.

10,05kg

Csak másnap vettem észre, mikor megnéztem a képeket, hogy ez a hal az, amit én is megfogtam már pénteken éjjel! A pikkelyek pontosan ugyanott hiányoznak róla és egy-két apró seb is könnyen felismerhetővé tette őt!

Péntek...

...vasárnap!

Nálam, Péntek éjfél utáni visszaengedéskor...

...vasárnap esti visszaengedéskor!

Tehát kaptam egy választ végre arra a kérdésre, ami évek óta foglalkoztat: ennek a halnak 40 óra kellett, hogy újra egyen. Ráadásul ugyan ott, ugyan azzal a csalival lett megfogva!

Apu örömét megfizethetetlen volt nézni és hát akkor megint fel lehet tenni a kérdést: érdemes visszaengedni a szép halakat?

Csúrgói Csaták

Többször beszéltem Horváth Gábor barátommal telefonon, fehérvárcsurgói túrája alatt és már akkor megígértettem vele, hogy majd ha hazajön, részletesebben is el kell mesélnie mi történt, hogy leírhassam. Úgy gondoltam, majd interjúszerűen kérdésekkel bombázom, hogy kiderüljön minden apró mozzanat, de amikor találkoztunk, egy kérdés után dőlt belőle a túra egész története, mert azóta is mindennap újra éli.

Na, hogy is volt, mikor indultál?

Elsején reggel 9-kor. Úgy 10 órai érkezéssel számoltam, azzal viszont nem, hogy miután már félúton vagyok, eszembe jut, hogy a kazánházban hagytam a gumicsizmát. Visszafordultam... gondoltam, jó kezdet és bár nem vagyok babonás, azért nem ártana otthon tükörbe nézni vagy tenni-venni valamit mielőtt ÚJRA elindulok, mégiscsak egyhetes horgászatra készülök!

Az állás

Érkezés után a déli oldal spiccén foglaltam helyet, a tógazda ajánlásával. Habár fűnyírás zajlott éppen nagy erőkkel, azért elkezdtem kipakolni. Többen megnéztek és kérdezgettek csodálkozva, hogy egyedül vágok neki a hétnek, de így sikerült egy csónak felajánlást is kapnom, egy helyi horgásztól. Ami igen jól jött, hiszen az lett volna a következő, hogy megpróbálok bérelni, de mint kiderült, ez nem könnyű.

Felkerült a radar, amit most használhattam először "éles" helyzetben. Ahogyan pásztáztam az aljzatot, a megfelelő helyet keresve, egy harcsát véltem felfedezni, ami másnapra már nem volt ott. Találtam egy kisebb törést és egy-két jó akadót, azok elé raktam le a balosnak szánt bóját. Arrébb volt még egy mélyülő rész, oda került a jobb oldali bója.

A bölcső már halra vár

S-Carp bojlikat használok és a bal oldali bójára tigrismogyoró, kendermag, 20-as pellett és Worm Force keverékét etettem, a jobbosra pedig ugyanazt, Top Force-al. Olyan 250 méterre volt az etetés, ide hordtam be a szereléket, amik 80 grammos inline ólmokkal vannak szerelve, bár a szakirodalom nagyobbakat ajánl, ezek nekem beváltak. Estére végeztem és egy jó vacsora után korán le is feküdtem, mert eléggé kifárasztott ez a nap.

Egy szakács vacsorája

Éjjel fél kettőkor éles sípolásra ébredtem. Miután sikeresen kikecmeregtem a sátorból, láttam, hogy az egyik boton a swingert beejtették. Hosszan utána tekertem, egy mélyet belehúztam, aztán rögtön a csónak felé vettem az irányt, mert ahogyan megállt a bot a kezemben, abból érezni lehetett, hogy nem kölyökkel van dolgom. Befelé menet többször meg akart lazulni a zsinór, mert így elsőre még nem tudtam eltalálni a csónak tempóját, de mikor fölé értem, akkor éreztem igazán, hogy combosabb, mint amikkel eddig találkoztam: úgy fél órán keresztül forgatott a sötétben! Sikeresen megmerítettem és a csónakba már előre bekészített matracra akartam rakni. De amikor próbáltam átemelni a csónak peremén, majdnem elestem, mert nem számítottam ekkora súlyra! Kint letáráztam a mérlegelőt, majd a bölcsőbe helyeztem és rá a halat. 18,70 kg-ot mutatott a mérleg... már teljesen elégedett voltam: egy ilyenért jöttem! Sajnos erről a példányról nem sikerült képet csinálni, mert érthetetlen módon nem gondoltam végig, hogy majd magamat kell fényképeznem. Így fertőtlenítettem a száját és visszanyerte szabadságát.

Reggel 9-kor még jött egy 11,20-as, az is a 24-es Worm Force-ra, ami egy ananászos 14-es pop up-al volt kikönnyítve. Őszintén szólva délután nem nagyon számítottam semmire. De 3-kor egy gyengébb ejtős kapásnak vághattam be és süvítő szélben, 40-50 centis hullámok között indultam a hal után, aminek ugyan olyan ereje volt, mint az éjszakainak. Megint harminc percnyi égetően nehéz idő telt el, mire először láthattam, kivel van dolgom! Aztán a merítőbe került ez a gyönyörűség is. Nem mertem tippelni, de úgy éreztem, talán megvan a hőn áhított húszpluszos. 20,50 kg-nál állt meg a mérleg: ez már tényleg elképesztő élmény volt! Egyéni csúcs! Boldogabb már nem is lehettem! Akkorra megismerkedtem egy kedves, szintén helyi pecással, aki a szomszédomban horgászott és felajánlotta, hogy lefényképez a halammal. Néhol lemaradt a farka, de annyi baj legyen.

20,50kg

Nem hittem volna, hogy ezen az évek óta halogatott túrán, Fehérvárcsurgón ez megtörténhetett velem! Még aznap este jött szépen sorban egy 6-os, egy 8-as és egy 10,15-ös. Az utána lévő napokban ritkultak a kapások, jött a melegfront és csak éjszaka volt egy-két mozdulás. Kiderült az is, hogy a jobbos bója nem működik, összesen egy halat adott. 3 nap alatt egy-két 9-10-esbe szaladtam még bele a bal oldali bóján. 

Csütörtökön kitekerés közben félúton leakadtam és kiengedtem a nyeletőt, hogy csónakba szállhassak és bemenjek érte. Ekkor hirtelen megszaladt a zsinór és csinált magára egy hurkot! Egyik kezemmel húztam a damilt - amin ezek szerint egy hal lehetett -, a másikkal bogoztam a hurkot, mindezt hatalmas szélben. Nem volt egyszerű látvány és érzés! Végül sikerült a művelet és csónakba szálláskor láttam, hogy a tó közepe felé mutat a damil. Alig értettem mi történik, aztán szó szerint tekertem a hal után, ahogy bírtam. Negyed óra alatt sikerült utolérni és vagy Háromnegyed órányi pumpálás után nagyon kikészültem! Már megelégeltem a helyzetet! Megfogtam a dobot és azt gondoltam: "Na, akkor tesztelünk!" Minden maradék erőmet beleadtam és azon imádkoztam: "Istenem csak ne harcsa legyen, Istenem csak ne harcsa!" 

Először egy termetes harcsafarkat láttam meg és azt, hogy a farok tetejébe akadt a horgom, ami rendesen ült, legnagyobb elkeseredésemre! Egyszer odahúztam a csónak mellé, de pár pillanatig csodálhattam csak, mert újra letört! Másodszorra megfogtam a leadcore-t (az hátha nem vág annyira) és húztam, hogy talán szemből meg tudom meríteni. Egy rövid huzavona után végül elszakadt az előke, de nem voltam szomorú. Valamivel 30 fölé becsültem. Boldog voltam, hogy túl vagyok rajta, cseppet se bántam, hogy elment és mosolyogva, de széllel szemben küzdöttem magam ki a partra!

Ritka pillanat: szélcsend Fehérvárcsurgón

Pénteken a jobb oldali bójáról fogtam egy dévért és itt végleg le is mondtam arról a helyről, ezért inkább találomra húztam be a következőt egy koncentrált etetéssel. Délután 4 órakor, éppen ennek a botnak a swingerét néztem, amikor lassan elkezdet süllyedni. Gondoltam megint egy dévér, de mire odaértem, lassan egyenletesen elkezdte húzni a zsinórt. Bevágás után éreztem, hogy megint megérkeztünk! Miután fölé kerültem a csónakkal kis idő elteltével, öklömnyi vagy nagyobb bugyborékok jöttek fel: hát ez nem igaz, megint egy hari? De ez egy rendes kapás volt!? Onnantól egy fél órás menet kezdődött megint... és végül mikor megláttam azt gondoltam: "Te jó ég, megfogtam a leghosszabb pontyot, a tóban!" Merítés után nem mertem kiemelni, mert féltem, hogy a melegben talán nem bírná az utat. Mellettem úszott a vízben és így csónakáztunk ki lassan. Komolyan azt hittem, ennél jobb már nem lehet és tessék: ott volt előttem egy gyönyörű, spanyol pikkelyes, fehérvárcsurgói ponty, hihetetlen hosszal és egy óriási farokúszóval! Mindig ilyenre vágytam! Álmaim hala! A mérleg kereken 18 kilót mutatott! A hasán apróbb ívási sérülések voltak, tehát nemrég ez a hal lehetett húsz kiló felett is. Egy biztos a 110 centis mérlegelőből, még ki is lógott.

Az Álomhal

Utána már igazán nagy volt a forróság és vasárnapig nem volt több kapásom. Mindenképpen hozzá kell tennem még, hogy a szomszéd pecás, Józsi, akit említettem, egész idő alatt, minden reggel fütyürészve, danolászva jött és egy kávéval ébresztett... összebarátkoztunk!

Egy új barátság!

Nem is tudom elmondani, milyen érzésekkel váltam meg a tótól...

Ez igen! Egy végső konklúzió?

Tulajdonképpen semmi különös. Nincs okosság, nincs titok. A bojli kiválóan működött és szállította a halakat. Ez a bojli-horgász álma, egy ilyen túra. Kívánni sem tudok már többet, csak mindenkinek egy hasonló horgászatot! 

K.V.

"A Csuka"

Létezik egy érintetlen magán tó Nagyegyháza területén, amelynek a tulajdonosa, halállomány felmérés érdekében néha megengedi, hogy sporthorgász barátai tartsanak rajta egy kis örömhorgászatot. Így esett, hogy Karesz és Tibor egy napsugaras tavaszi délelőttön, a tulajdonos belegyezésével, a Kemencés kis-tóra indultak pecázni...

Kareszt és Tibort - a horgászszenvedélyen kívül -, régi barátság is összeköti. Bíznak hát egymás megérzéseiben, de ma valahogy nem értettek egyet. Mikor Karesz "beleszagol" a levegőbe és ránéz órájára a következőket mondja:
-  Ma már nem lesz semmi, Tibikém... késő is van hozzá.
-  Dehogy van késő! Figyeld meg, lesz itt ma jó hal!
Így hát miután az asszonynép elpakolta az uzsonnát a piknikhez, a férfiak pedig a horgászbotokat, fél 11 felé jár, mire együtt elindulnak a tóhoz. Egy szomszéd még oda is szól mielőtt becsukják a kocsiajtókat: "Egy kalappal!"
A tóhoz érve egyetértettek abban, hogy a legjobb helyük a félszigeten lesz, ahol a padok és asztalok kényelmet, a szemközti bedőlt nyárfa pedig jó horgászhelyet ad.

Felszerelték Karesz két pontyozó botját: több mára nem is kell. Éppen, mikor elkészültek mindennel, már az egyik bot alatt csipogva jelezte a kapásjelző, hogy lakik valaki a horgon. Egy szép kárász volt az elkövető. Még jó, hogy itt már csak és kizárólag öreg karcsik vannak, így ezek, akár egy kisponty, úgy húzzák a cájgot! Remek szórakozás ez egy ilyen szép napon. De még kettő beugrik és Tibor javaslatára több szem egész kukoricára cserélik le a csalikat. A horog is valamivel nagyobb, ráadásul fonottal van kötve, hogy a jobb hallal is lehessen szigorúbban bánni, mert partról az nagy előny! Már a piknikhez készülődnek, amikor egy jóval határozottabb húzás érkezik az egyik botra, aminek most Karesz suhint be. Ponty van a végen, erről semmi kétség. Egy kettes pikkelyest merít neki Tibor és összemosolyognak. Elengedik a potykát és Tibor pontosan visszadob a nyárfa mellé, ahogyan eddig is. Már 1 óra van és a kolbász, kenyér csábítóan illatozik az asztalon, az asszonyok pedig már türelmetlenül várnak, ideje hát ebédelni. Amikor az asztal felé veszik az irányt, hátat fordítva a víznek, az újonnan dobot bot alatt csippan egyet a jelző... megtorpannak mindketten... visszafordulnak. Ekkor elkezd hihetetlenül sípolni az elektromos és gyors léptek után, Tibor bevágva megállítja a rohanást! Vagyis csak próbálja, de olyan bitang erős ellenállás a válasz, hogy finomítania kell az orsó fékén különben széttépi! Egyszerűen nem akar megállni hala és csak megy végig a túlparton akadókat keresve, közben pedig egyre fogy a zsinór, talán már száz métert is lehúzott! Tibor összeszedi minden erejét és bátorságát: most kell megfordítani, különben elvész minden esély, ha talál egy bokrot! Sikerül és ekkor nagyon furcsa dolog történik: fatörzs módjára húzatja magát a hal. Egyszerre szurkolnak az asszonyok és Karesz, hogy láthassák már ezt a hatalmas pontyot, miközben Tibort nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem egy testes, öreg potyeszhoz méltó, ez valami más!
Egyre jobban közeledik, már szinte a partnál van, de még mindig nem mozdul. Most kéne felhúzni, látni kell, nincs mese! Ekkor előbukkan egy hatalmas fej és ebben a tavaszi napsütésben megfagy a levegő! Egy óriási csuka-pofa néz hőseinkre, akikbe most bennreked minden szó... aztán Karesz végül csak megszólal:
-  Te jóságos ég, ez mekkora!?
-  Kareszkám, ez legalább 20-as! - mérlegel Tibor viccesen eltúlozva, mindjárt elsőre.
Az asszonyság hátulról, hitetlenkedve 10 kiló alá becsüli a példányt, de most ez mit sem számít, ha nem lesz meg, akkor nem derül ki soha!

Az otthona

Szerencsére úgy látszott így az első felbukkanásnál, hogy a horog felülre akadt neki és talán van annyira kívül is, hogy ne tudja eldarálni a fonottat, ha megrázza a fejét. Viszont semmit nem lehet bizonyossággal tudni, ezért nagyon gyorsan kell most cselekedniük. Karesz hozza a merítőhálót, ami jókora, mivel itt számítottak rá, hogy bőven jöhetnek, a darabosabb halak közül. De ez a csuka csak nem engedi magát, már húsz perce küzd és lehetetlennek látszik, hogy egyszer feladja! Tibor egy ponton úgy érzi, végre lesz esélye, mert most mintha jönne feljebb és megkéri Kareszt, hogy készítse a merítőt, nyomja a felszín alá: talán most sikerül beletessékelni a krokodilt! Csukájuk újra láttatja kacsacsőrét és itt a pillanat, már csak kicsit közelebb kell húzni! Karesz ekkor ügyesen még egy kicsit alá tolja a merítőt aztán emeli és... megvan!!! Ketten veszik ki nagy nyögve a sűrű fűbe és Tibor egy fogóval megszabadítja a horogtól. Fényképezni, gyorsan aztán mérni! A fotók után sietve pontyzsákba teszik és már mérlegre is kerül. Ekkor tényleg nem hisznek a szemüknek, miután levonják a zsák súlyát (0,75 kg), csukájuk dekára pontosan 20 kiló!

Még egyszer az egészet megcsinálják, hátha hibáztak, de semmi kétség a mérleg ugyanazt mutatja másodszorra is! Egymás tenyerébe csapnak a fiúk majd összeölelkeznek, bizony ehhez az óriáshoz kellett a jó csapatmunka! Még a mérőszalag is előkerül: 142 centi a farka tövéig!

Boldog társaság

Tibor és "A csuka"

Ahogy van a csuka, pontyzsákostól visszarakják a vízbe és gyorsan hívják a tulajdonost, hogy mi legyen a hal további sorsa, mert vittek már át szép példányt innen a nagy tóba. Ő persze nem hisz a fülének és a helyszínre siet. Szörnyülködik ő is a hal láttán, aztán megállapítja, hogy ennek a szép állatnak bizony jobb dolga lenne a sokszor nagyobb Park-tóban mint itt, majd hozat egy platós autót, rajta egy hatalmas ládával, benne félig vízzel. Beleteszik a halat és Tibor felpattan mellé a platóra, hogy egész úton tarthassa a krokodilust, nehogy kiugorjon. Fáradt szegény hal, ezért nem is moccan sokat, nyugodtan tűri a pár perces utazást.

Az új lakóhelye

A Nagyegyházi Park-tónak az egyik legmélyebb részéhez viszik és egy-két mozdulattal később már bent is van a vízben. Minden gond nélkül, szépen komótosan elsőre elúszik. Ekkor Tibor és Karesz megint összeölelkeznek, mert ezt a gyönyörű halat legalább akkora öröm most látni egészségben elmenni, mint megfogni volt!
Valószínűleg ez a hely kényelmesebb lesz neki, bár a Kemencésnek teljes egészében ő lehetett az ura!
Még késő este is beszélgetnek, talán egy áldomást is isznak rá és egyre több részlet villan fel a mai napból, amik csak most tudatosulnak bennük igazán:
-  Láttad a vállamtól egészen a földig ért? - kérdezgeti Tibor.
-  Igen. Hatalmas volt a bestia!
- Biztos egy karcsi után vágott oda, ami a horog körül ólálkodott... - folytatja Tibor.
-  Hát csak úgy lehetett.

Később elmesélték nekem, hogy valami apró furcsa heg volt a szája szélén: mintha már megakasztották volna. Ennek pedig csak néhányan tudjuk a miértjét: a tótulajdonos, a bátyám és én. Ugyanis úgy két éve, pergettünk a Kemencésen, amikor egy lenyomott szakállú gumihallal bátyám, megakasztott egy csukaszörnyet és miután lehúzott úgy hatvan méternyit, lefordult a horogról. Hát megvan a válasz az akkor bennünk maradt kérdésre: Ő volt az!
Tudom, hogy Tibor és Karesz története hallatán az elhivatott pergetőhorgászok, nyugtató tabletta után kapkodnak, de én úgy érzem ez a hal azért, mert pontyozás közben jött, még semmit nem veszít az értékéből.
Ráadásul uraim, a hal él és virul,  és nemsokára várja az ellenfeleit!

Kánikulai Gumicukor Teszt

A hétvégére elterveztük, hogy megkérdezzük a halakat, mit szólnak, ha saját bojlival támadjuk őket, a Nagyegyházi Park-tavon? Csak azt nem terveztük el, hogy a "jó idő" ezen a hétvégén, azt jelenti majd, hogy kegyetlen kánikulában lesz részünk!

Szóval forróság volt és ezt a halak is megérezték. Teljesen reménytelennek látszott, hogy bármi is egyen ebben a pokoli hőségben. A víz nem volt meleg, ááá... csak egy kis paprikát kellett volna belehinteni és kész a halászlé! Azért bevetettük a botokat, a bója irányába és reménykedtünk a lehetetlenben...

Csabika is csatlakozott hozzánk ezen a kis hétvégi túrán, de ő sem volt túlságosan bizakodó. Este mikor olyan elviselhető volt már a létezés, gondoltuk dobunk egy párat a süllőkre és arrébb sétáltunk Csabival pár métert. Még el sem indultunk, mikor hátra fordultam, valami hetedik érzéktől vezérelve és azt látom, hogy Dóri fáraszt! Ahogyan sétáltunk vissza, az járt a fejemben - talán hangosan is kimondtam -, hogy ebben az időben csak amurra tudok tippelni.

Odaérve láttuk, hogy valóban egy zöldségessel harcol és annak rendje-módja szerint 15-20-szor ki is tör, mielőtt sikerül megszákolni.

Na, ez már igen! Jó kezdet! - gondoltuk. A matrac levonása után kiderült, hogy ez a halacska 8,50 kg és ezek szerint Dóri 1 kg növelte tavalyi egyéni rekordját. Az éjszaka csendesen telt és meglepően hűvös, párás volt a parton. A saját oldódó bojlinkról kiderült, hogy szeretik, de sajnos kevés ideig szárítottam. A fagyasztóból kivéve még kellett volna neki egy nap levegőzés. Így a kisebbek annyira szétmarták, hogy előbb-utóbb az egyik magába tudta gyűrni (kb. fél óra). Ezért, miután kijött két-három ilyen, lecseréltem nagyobb, régi golyóra őket. Csabi gyáriból rakott és két 3-as potykát vett ki hajnalban, meg egy jobb amur lógott meg neki a partnál, még sötétben. 

Match-eztem egy keveset délelőtt és nagyon szórakoztatott, hogy egymás után jönnek a pontyocskák. Dóri feeder bottal csinálta ugyanezt. Csabi egy nagyon furcsa ötlettel állt elő: kért tőlem egy száraz műlegyet és egy 1,5 méteres előkére akarta kötni. Mondta is, hogy hogyan hívják ezt a módszert, de sajnos elfelejtettem... (valaki elárulhatná). Találtam neki egy bug-ot, méghozzá egy tökéletes méhecske hasonmást. Beküldte egy 80-as ólommal, az pedig szépen lebegett úgy egy méteres mélységben, ha már egyszer fent vannak!? Mondtam valamit, hogy amit azzal fog, azt nyersen megeszem, de már nem is emlékszem... 

Jött neki rá egy 30 centis kárász... Basszus!

Aztán Dóri mondta, hogy ha már Csabi így, akkor ő meg felrak egy piros gumicukrot! Ott is beígértem az azonnali nyers kóstolást, habár, mintha hallottam volna valami városi legendát egy gumicukros vagy gumimacis tóról... na mindegy, tudok élni! Dóri dobás után kiengedte a feederen a féket, hogy ihasson egyet és kutatott a hűtőládában, amikor arra kaptam oda a fejem, hogy eszméletlenül zizeg az orsója, miközben húzza valami! És én elordítottam magam, hogy: "KICSIM, VISZI A GUMICUKROT, B*****G!!!" - hát na, kicsit sajnálom az alpáriságomat, de nagyon meglepődtem, hogy öt perc után elhúzta azt a ... jaaajj, nem is tudom minek mondjam! 

Végül sikerült meggyőznöm - mielőtt hozta volna a kést meg a villát, hogy nekiláthassak -, hogy ez egy retúr, hát mindenképpen vissza kell engedni! Megúsztam.

Sajnos Csabi egész napos fejgörcse nem múlt és úgy döntött, jobb ha hazamegy. Jól tette, mert mint utóbb kiderült, hiába volt árnyékban, attól még egy könnyebb hőgutát kapott, amit végül sikeresen kihordott lábon, illetve fekve lázasan 2 nap után. Elmesélte, hogy valószínűleg ez a katonaságból maradt neki, mert ott sapkában masíroztatták a tűző napon, amikor kidőlt a sorból, de azt feltételezték, hogy szimulál... két hétig feküdt hűgutával a gyenguszon, miután elhitték neki!

Mivel a tíz feletti pontyok valahol egészen máshol jártak, vagy csak nem tudtuk őket horogra csalni ebben a hőségben, így csináltam egy nagyobb szemes etetést és én is kitaláltam egy cifra csalit, hogy megtámadhassuk az amurokat, majd felraktam Dóri botjára, elvégre ő az amurvadász a családban!

Ződ előkén ződ kukorica, ződ tigris mogyi, ződ techno pufi, ződ ütközővel! Az atyaég is ződ vót! Ráadásul úgy 10 centit hagytam lebegni és... ponty jött rá! Jó nem panasz képpen, mert ez volt Dóri egyik legjobb pontya másnap hajnalban.

Közel 5-ös

Éjjel Barnus is csatlakozott egy kis pergetéssel és bátyám is rápróbált a csíkos hátúakra, de egyikük sem tudott kapást kicsikarni belőlük. Dórinak volt egy nagyon komoly elhúzása egy kis élő kárászra, de az is elengedte végül... a vehemenciából ítélve hari lehetett! Aztán még filére jött neki egy 30-as süllő, ami gyorsan visszakerült. Nekem is elkezdtek enni a nyurgák és igaz, hogy már 28mm-es meg dupla 20-as Stéges golyóknál tartottam, de szépen jöttek a 3-4-es bajszosok egymás után, úgy tízen. Végül pedig egy 5,5 kg-ossal zártam a sort hajnalban, elég fáradtan.

Csodás volt a hajnali tó.

Miközben ezt a gyönyörű napfelkeltét nézhettem, észrevettem azt is, hogy a parton előttem kárászok ívnak, sajnos még mindig a kövezésen. Pár perc múlva két-három kilós pontyok jöttek és hüppögve szedték le a kövek tetejéről, a kárász ikrát. Nem tudtam hirtelen mire vélni, annyira meglepődtem, hogy még képet is elfelejtettem csinálni az eseményről! Mindenesetre érdekes pillanatok voltak.

Délelőtt még láttunk egy 15-ös forma amurt a víz tetején úszkálni, de mire szereltem egy fluo carbon előkét a kenyér kocka lebegtetéshez, már arrébb állt. Mikka is csatlakozott hozzánk egy kis úszózásra, egyenesen Londonból, ami nagyon tetszett neki, főleg mikor egy jobbat akasztott:

Amikor haza indultunk kiderült, hogy szinte az összes amur pajti, a tó másik végében tartózkodott, 40 centis vízben, nyárfa szöszöket hörpölgetve. Ezt Pimpi árulta el nekünk, állandó szállítónk!

Nagyon jól éreztük magunkat és remek volt a hangulat, már azt is kitaláltuk, hogy legközelebb kicsit arrébb, lejjebb próbálkozunk, de remélhetőleg nem 1700 Celsius fokban!