Mikor tervezgetni kezdtük ezt a március 15.- ei horgásznapot, akkor még csak annyit törődtünk az idővel, hogy nehogy essen az eső! A szélre már senki nem mondott áldást.
Most itt a parton ülve már másképp gondoljuk. 5 fok körül van, és az a penge éles szél fúj, ami csontig hatol. Hiába váltottunk helyet. Kétszer is! 7 óra körül érkeztünk, talán kicsit késve is, mert a gyors terepfelmérés közben látok nem messze horgászokat, akik már merítik, a ki tudja hányadik potykájukat.
Szerelgetünk és közben előkerül a pájinka. Szükség is van rá... egyre jobban fúj, hiába próbáltunk védett helyre ülni. Úszóst rakok össze, mert a mellettünk lévők már fogják a bodorkákat. A többiek feedert szerelnek, aztán én is összerakom, hátha később bevetem, ha beindul nekik. Csúzlival lövünk, a csontival gazdagon megszórt etetőanyagokból. A kapásokat nehezen látom, mert az úszót úgy lőttem be, hogy csak a hegye látszódjon, a hullámok pedig dolgoznak rendesen. Jobbról Tomi szól, hogy megvan az első bodrija és mire kitekeri, én is belesuhintok egy kitolásba. Ez is bodri. Aztán jönnek szép egymás utániban, még két nagyobb dévér is becsúszik meg egy karikakeszeg. De kicsivel később Tomi megfogja a legnagyobb dévért.
A legnagyobb lapát a kézben!
Szinte mindenki fog előbb - utóbb a bodorkákból, aztán én is csemegére váltok, egyre jobban fázok és kicsit messzebbről szélárnyékból szeretném nézni az úszót. 11 fele megjönnek a lányok. Norbitól pedig érkezik egy javaslat, hogy telepedjünk át a magas partra, mert most sétáltak arra és ott szinte nem is fúj a szél. Átcuccolunk és mikor már újra beetettem, hátra fordulok, hogy ellenőrizzem az ülőhelyemet és mire visszanézek eltűnik az úszóm. Bevágás után oldalt a fa alá mutat a szerelésem, onnan húzom ki a halat és ahogy megvillan a víz alatt én már sejtem, hogy ez meglepetés lesz: Pisztráng! Tényleg megérte átjönni!
Ünnepi Pisztráng
Fénykép után nehezen, de elúszik. Nemsokára Norbi is megtalálja halát: egy igazi zizegős kapást csinál botján és a fárasztás után egy szép egészséges potykát merítenek neki.
A Nyurga
Én is bevetem a feedert, hogy beszélgethessünk, meg falatozzunk és ne kelljen az úszót bámulni közben. 4 óra táján a csapat egyik fele elindul haza. Elköszönnek és még a part végén sem járhatnak, mikor a feederem spicce nagyokat bólogat a víz fele. Ez is potyka! A szokásos hosszú fárasztásomat megint megszólják, természetesen… de végül jó kép készül, erről a pikkelyesről is, mielőtt visszakerülne.
A másik pikkelyes
Szóval az első tavaszi pecának nem volt igazi konklúziója, de annyit észrevettünk, hogy a pontyok bentebbről jöttek és a szemest meg se kérdezték. A csonti volt a jó választás és a testesebb dévérek a gilisztát helyezték előtérbe. Fárasztó nap volt, de nagyon jól éreztük magunkat. Jó lenne megint kint lenni…
